2014. május 17., szombat

Conchita és a láthatóvá vált transzfóbia

Személyes véleménycikkünk Conchita Wurstról és a vele kapcsolatos transzfób reakciókról.







 Az elmúlt pár napban Conchita Wursttal és úgy általában, a transzneműséggel kapcsolatban rengeteg véleményt hallhattunk a médiumokon keresztül, de szinte mindet csak közismert cisznemű, fehér, heteroszexuális, középosztálybeli férfiak szájából. Ami nekem transz nőként kicsit olyan érzés volt, mint amikor gyerekként az emberről úgy vitatkoznak a felnőttek, hogy elbeszélnek róla a feje fölött és úgy csinálnak, mintha észre sem vennék, hogy ott van. Vagy mintha mondjuk egy cserép virágnak néznék, de semmiképpen nem egy embernek.

Ezekben a napokban számomra érdekes volt végigkövetni, hogy azóta, hogy Conchita győzött az Eurovíziós Dalfesztiválon, hogyan árasztotta el a médiumokat meg a közösségi oldalakat elképesztő mennyiségű transzfób megnyilvánulás. Így ez az egész bizonyos szempontból már nem is csak Conchitáról szól, hanem a mindenféle előítéleteinkről, meg transzfób és ciszszexista meggyőződéseinkről, amik most egyszeriben elég jól láthatóvá váltak mindenütt.
Például az Indexes élő „tudósításban” valami hihetetlenül tömény mennyiségben nyomták ki magukból a transzfób vicceket, meg kommenteket az Indexes újságírók. És miután ennek a negatív visszhangja vissza is jutott az egyik újságíróhoz tőlünk, azzal mentegette ezt a dolgot, hogy Conchita szerinte hazug és nem hiteles, mert ő valójában nem is egy transz nő. Ami egyébként nem tudom, hogy miért lenne megtévesztés, vagy egyáltalán meglepő, amikor ő a saját bevallása szerint is egy transzvesztita előadóművész és nem pedig egy transznemű nő (arról nem beszélve, hogy valakinek kétségbe vonni az identitását a testi jellemzőire, vagy a nemi önkifejezésére hivatkozva az már önmagában nettó transzfóbia). Másrészt viszont a kérdés szempontjából teljesen mindegy, hogy Conchita transznemű-e, mert ciszszexista kommenteket, meg nemtelenítő (misgendering) vicceket nyomatni akkor is elfogadhatatlan, ha feltételezed, hogy nem egy transz emberrel kapcsolatban teszed. Szóval ha rasszista dolgokat mondasz valakinek, aki szerinted nem roma (bár a saját bevallása szerint az), az attól még nyilván ugyanúgy rasszizmus. És ebből a szempontból mindegy is, hogy egy-egy ilyen megjegyzés konkrétan kire irányul, mert valójában itt egy egész csoportra
Illetve Puzsér Róbertnek volt még egy bejegyzése, amin nem egy transz ismerősöm akadt ki. Amivel egyébként állítólag a transznemű emberek érdekeit próbálta védeni, de gyakorlatban inkább valamiféle viszolygó stílusban mentális betegségként, meg „szexuális zavarként” írt a transzneműségről. Persze nyilván könnyebb bennünk keresni a diagnózist és nem abban a társadalomban, amely nem hajlandó elismerni a nemek spektrumának létezését, vagy a saját testünk feletti rendelkezéshez való jogunkat, pedig én felteszem, hogy az utóbbival van a baj és nem velünk.
A Magyar Hírlapban megjelent Bayer Zsolt cikk meg talán a leggyűlölködőbb (bár Heti Választ nem olvasok), nekem az volt benne a legszomorúbb, amikor tizenöt év múlva egy olyan világ vízióját festette fel rémképnek a maga transzfób nyelvén, ahol egy ilyen dalversenyen mondjuk nem csak cisznemű (vagyis nem-transz) emberek, vagy transzvesztita előadóművészek nyerhetnek, hanem akár egy transznemű nő is. Szóval ha régen egy rasszistának az Egyesült Államokban szörnyűségnek számított, hogyha egy afro-amerikai nem csak hátra ülhetett a buszon, hanem előre is, mint ő, akkor a Bayer Zsolt számára ez valami nagyon hasonló szörnyűség lehet most.

Valójában lehet, hogy Conchita egy transzvesztita előadóművész és nem pedig egy transz nő, de az a mechanizmus, ahogyan előhívja az emberekből a transzfóbiát, meg a transzellenes gyűlöletet, az teljesen ugyan az, mint általában a transznemű emberek esetében is; adott egy ember, aki egész egyszerűen nem úgy néz ki, nem olyan a teste, vagy nem úgy fejezi ki magát, mint ahogy a társadalom szerint azt kellene. És azt hiszem, sokféle társadalmi csoportú emberként itt kapcsolódnak össze a minket érő elnyomások. Mert ha kiderülne, hogy mondjuk nem csak egyféleképp lehet nőnek lenni, ahogyan azt a társadalom gondolja, vagy hogy mondjuk nincs minden nőnek vaginája (ami egyébként a nem-transz nőknek sincs mindig), vagy hogy a biológiai nem nem egyenlő a társadalmi nemmel és egyébként is mindkettő egy általunk konstruált fogalom, akkor ez az egész ellentétpárokra épülő, kétosztatú, bináris, férfiagy-nőiaggyal kombináló, szükségszerűséggel érvelő rendszer hirtelen nagyon megkérdőjelezhetővé válna. És persze ezeknek a dolgoknak a beismerése nem azt jelenti, amivel az ilyen Bayer Zsolt féle emberek riogatnak, hogy most akkor eltörlik a nemeket, meg hogy világégés lesz. Csak annyit, hogy amellett, hogy vannak cisznemű férfiak és nők, ahogyan eddig is voltak, vannak interszex emberek is, meg transz nők, akik tényleg nők, és transz férfiak, akik tényleg férfiak, meg vannak olyan nem-bináris identitású transz emberek, akik nem sorolhatóak ezekbe a kettős kategóriákba, és akiknek az identitása nem kevésbé valós, mint a miénk. És hogy mi is létezünk, szívjuk azt a levegőt, amit te is szívsz, eljárunk abba a sarki boltba, büfébe, meg szombati buliba, ahova te is. De még az is lehet, hogy benevezünk ugyan arra a dalversenyre és nem kizárt, hogy néha mi is megnyerjük azt. És hogy épp annyira valódiak és épp annyira emberek vagyunk, mint te is, vagy bárki más. 

Írta: Kolett