2014. január 4., szombat

Az elérhetetlen test (előzetes jegyzetek)

Egy mély és megindító írás Redress Alerttől. Bár talán felkavaró és blogunk többi tartalmához képest is szokatlan, de reméljük, hogy szépnek találjátok majd!









Egy ponton kénytelen vagy feltenni a kérdést, hogy a transz identitás miért válik olyan tökéletes eszközzé és „megoldássá” olyan sokunk számára, akik anorexiásak, bulémiásak, falcolók, függők, disszociatív személyiségzavarosak, részegesek voltunk… mi teszi ezt, egy elérhetetlen testnek a vég nélküli hajszolását, olyanná, ami ilyen remekül illeszkedik?

A testet olyasvalamiként kezelni, ami egy elégtelen dolog, ami nem-én, ami Rossz, aminek arra van szüksége, hogy változtassanak rajta, megjavítsák, meggyógyítsák, kontrollálják, formálják, manipulálják, átalakítsák a bensőjéből fakadó torzszülöttségéből, felismerhetővé tegyék a rendetlenségéből, ember alakúvá faragják, eltöröljék, elpusztítsák, „hogy üdvözülhessen”.

Az újra és újra befutott kör, amiben sosem lehetsz elég valódi. Törekvés a horizont vonala felé. A hiábavalóság érzése, a másoktól való függés, hogy legitimáljanak és érvényesnek ismerjenek el, függés még a létezéseddel kapcsolatban is. Olyan ismerős, nem?

A test az, ami mindig a fókuszpontban van. Mindig a test az, ami probléma. A test az a dolog, ami felett nincs hatalmad; kontrollt kell szerezned, hogy hatással tudj lenni erre a zűrös testre. Az utált dolog. Tedd a sajátoddá, hagyd ott rajta a kezed nyomát. Hogyan gyakorolhatnád az akaratodat ezen a testen. Drasztikus módszer kell. Mindent meg kell hiúsítania, ami megelőzte. 

A test bizonyíték, melyet el kell rejteni.

Mibe kerül elhinni az elrontottságnak ezt a történetét, olyan mélyen belsővé tenni, hogy rendezőelvvé váljon? Mibe kerül minden cselekvést a szégyen egy újabb rétegébe fektetni, és eközben mindezt büszkeségnek nevezni?

Egy ponton, ahelyett, hogy azt mondanád nekem, hogy ez „nem mindenkire igaz”, mert nem akarod, hogy igaz legyen rád, el kell kezdened feltenni a kérdést, hogy miért olyan igaz ránk.

Tudod, hogy ez trauma. Úgyhogy, ha tudod, hogy ez trauma, akkor miért az az első reakciód, hogy egyedinek és kicsinek állítod be abban a másodpercben, hogy ráterelem a figyelmedet a mintázatra. Elhessegetsz, elhessegetsz. Nem akarsz belekeveredni, ugye? Amikor felhagyok azzal, hogy azt mondjam, hogy én egy férfi vagyok, annyival könnyebbé válik elhessegetni azt, amit mondok. De a mintázat számít.

Ha azt hiszed, te kivételes vagy, élvezd azt a történetet. Én tudom, hogy én gyakori vagyok. Én már végre megértettem ezt.

Eredetileg megjelent: Redress Alert