2013. november 6., szerda

Hogyan szégyeníti meg a társadalom azokat a férfiakat, akik transz nőkkel járnak, és milyen hatással van ez a mi életünkre

Tudod mit? Sok férfi nőkhöz vonzódik, és a nők között, akikhez vonzódnak, ott vannak a transz nők is.








A társadalmunkban nem teremtettünk meg egy olyan teret, ahol a férfiak nyíltan kifejezhetik azt a vágyukat, hogy transz nőkkel akarnak lenni. Ehelyett megszégyenítjük azokat a férfiakat, akiknek ez a vágya, kezdve a transz nők pasijaitól, a megcsalóktól és a “szoknyapecérektől”, a magukat másokkal kiszolgáltatókig, a kliensekig és a pornográf anyagokat csodálókig bezárólag. Azt kommunikáljuk a férfiak felé, hogy a transz nők iránti vonzódásukat tartsák titokban, korlátozzák az internetre, és kezeljék úgy, mint egy múló fétist vagy ügyletet. Végeredményben azt üzenjük a transz nőknek, hogy ők csak titkolt interakciókra érdemesek férfiakkal, még inkább lealacsonyítva és megbélyegezve ezzel magukat a transz nőket. 

Tanúja voltam számos - leginkább pletyka blogokon megjelentetett - úgynevezett botránynak, amelyeknél transz nőkkel folytatott rövid interakciókból szalagcímek százai sarjadzottak, különösen ha egy híres és jelentős társadalmi tőkével bíró férfiról volt szó. Sok ezer szót szenteltek annak, hogy elemezzék, hogy ez és ez a híres férfi vajon jelenleg gyanúsított személy-e, pusztán amiatt, mert lefényképezték egy rajongójával együtt, aki történetesen egy transz nő volt. Ez a típusú kérdőre vonás sok ismert férfit vitt rá arra, hogy hajlíthatatlanul védeni kezdje heteroszexualitását, másoknak pedig elhomályosította a jó hírét és a karrierjét. Mindez a felszínen butaságnak hangzik, de gyakran, amikor a nyilvánosság kizárólag a pletyka blogokon van exponálva transz nőkről szóló anyagokkal, akkor az ilyesmi téves információkat terjeszt, érvényesnek mutatja a sztereotípiákat és helyrehozhatatlan károkat okoz.

Ha egy férfit meg lehet szégyeníteni mindösszesen azért, mert interakcióba lépett egy transz nővel - legyen szó akár egy fényképről, egy szexvideóról vagy levelezésről -, akkor mit mond ez arról, hogy a társadalom miként tekint a transz nőkre? De ami ennél is fontosabb, mit tesz ez a transz nőkkel?

Ez a mindent átható ideológia azt állítja, hogy a transz nők szégyenteljesek, hogy a transz nők nem méltóak arra, hogy mások lássák őket, és a transz nőket mindenképpen titokban kell tartani - láthatatlanul és eldobhatóan. Ha egy férfi egy transz nővel merészel mutatkozni, akkor valószínű, hogy emiatt olyan mértékű társadalmi tőkét fog veszíteni, hogy kénytelen lesz sziklaszilárdan letagadni, indulatosan lealacsonyítani, bemocskolni és/vagy megsemmisíteni a szóban forgó nőt. Azért kell ezt tennie, hogy megtarthassa saját helyét patriarchális társadalmunkban. Mivel, ha egy férfit egy transz nővel kapcsolnak össze, az gyakorlatilag annyit jelent, hogy ő többé már nem egy “valódi” férfi (mintha létezne ilyesmi), hiszen “hamisítvány” nőkkel (mintha létezne ilyesmi) fekszik le.

A kommentek és a párbeszédek a hip-hop dj Mister Cee szexbotránya, illetve lemondása körül visszataszítóak voltak, és elvezettek engem ehhez az esszéhez, ami nem arról szól, hogy ez a férfi egy olyan személyt szólított le szexért, akit ő egy transz nőnek érzékelt. A Mister Cee “botrány” rávilágít a társadalom tudatlanságára, amely hasonlóan megmutatkozott, amikor Chris Brown, Chingy és Chad “Ochocinco” Johnson fényképezkedett transz nőkkel; hasonlóan megmutatkozott, amikor a népek olyan erőteljesen igyekeztek megrendszabályozni Joseline Hernandez nemi szerepbetöltését, hogy ő végül twitteren közzétett egy meztelen fotót magáról, így bizonyítandó ciszneműségét; hasonlóan megmutatkozott, amikor Eddie Murphyt, LL Cool J-t és egy sor másik nagyhatalmú férfit azzal vádoltak, hogy “rajtakapták” őket azon, hogy transz nőket kerestek maguknak. 
Szerk. megj.: hasonló példákért nekünk sem kell messzire mennünk, elég, ha Dopeman, esetleg az öccse, Kicsi Dope transzfób kirohanásaira gondolunk, vagy elolvassuk a Blikk egy Istenes Bencének írt rajongói levéllel kapcsolatos cikkét, vagy ugyanitt egy sporthírt.

Ez a transz nő-ellenes ideológia káros, nőgyűlölő és mindenütt jelenlevő, és jóval messzebbre jut a pletyka blogok komment szekciójánál, és ahogy Sylvia Rivera mondta egyszer, “Többé nem vagyok hajlandó eltűrni ezt a szart. 

Transz nő vagyok. A nővéreim transz nők. Nem vagyunk titkok. Nem vagyunk szégyenteljesek. Megérdemeljük mások tiszteletét, irántunk érzett vágyakozását és szeretetét. Ahogyan sokféle különböző nő van, úgy sokféle különböző férfi is van, és sok férfi sok különböző nőre vágyik, és ezek között a nők között a transz nők is ott vannak. És legyen világos: a transz nők tényleg nők.

A szégyen, amit a társadalom rátapaszt ezekre a férfiakra azzal, hogy kimondottan a szexualitásukat támadja, és megszégyeníti a vonzódásukat, közvetlenül érinti a transz nőket. Hatással van arra, ahogyan magunkra nézünk. Felerősíti a testkép problémáinkat, rontja az önbecsülésünket, azt a képességünket, hogy képesek legyünk felismerni az adódó lehetőségeket, akadályoz abban, hogy merjünk nagyszerűségre törekedni, hogy kimagaslóbb dolgok elérését tudjuk megcélozni. Ha egy fiatal transz nő elhiszi, hogy az egyetlen módot, ahogyan egy bensőséges teret megoszthat egy férfival, titkolt találkozások, éjjel közepén érkező, szexre invitáló telefonhívások vagy tranzakciók jelentik, akkor mindez arra fogja rábírni, hogy kockázatos szexuális viselkedésformákban vegyen részt, amelyek miatt még inkább ki lesz téve a kriminalizációnak, a betegségeknek és az erőszaknak; mindez arra fogja rávenni, hogy egy olyan férfit kényeztessen, aki rajta vezeti le a saját szexualitásával kapcsolatos frusztrációját, méghozzá ököllel; mindez arra fogja késztetni, hogy megkérdőjelezze azt, hogy eléggé értékes-e ahhoz, hogy egy óvszerrel védje magát, amikor egy férfi azt mondja neki, hogy szereti; ez azt fogja elhitetni vele, hogy nem méltó arra, hogy mások megláthassák, mivel, ha meglátják, az növeli az ellene elkövetett erőszak kockázatát, tehát mindenáron rejtőzködnie kell annak érdekében, hogy túl tudjon élni.

Amikor még kislány voltam, aki kereste önmagát, ezekhez hasonló kérdésekkel kerültem szembe, és azt hittem, hogy sosem fogok találni valakit, aki majd szeret engem. Megtanultam, hogy értéktelen vagyok, és nem érdemlek jó dolgokat, és évekbe került, amíg kiengedtem magamat abból a szégyenkezésből és megbélyegzettségből, amit a társadalom fiatal nőként rám erőltetett. Egy férfi vágyakozása a testem, az eszem, a csodálatosságom és a létezésem iránt nem valami nevetséges dolog, mert én nem egy vicc vagyok.

Amikor megismerkedtem a pasimmal, Aaronnal, és elmondtam neki, hogy transz vagyok, ő nem kérdőjelezte meg a saját szexualitását. Elismert engem nőnek, és az, hogy én transz vagyok, az ő szemében nem állt ellentétben a nőiségemmel. Mindazonáltal, az én kapcsolatom Aaronnal ritkaságszámba megy. Ne érts félre, én áldásként tekintek a kettőnk szeretetteljes kapcsolatára, de nem ugyanolyan módon, ahogyan mások néznek rá. A mi kapcsolatunkat nagyrészt azért csodálják, mert a legtöbb ember nem gondolja azt, hogy egy olyan férfinak, mint amilyen Aaron, “kompromittálnia” kellene a heteronormatív társadalmi helyzetét azzal, hogy egy transz nővel van együtt, vagy egy olyan nővel, aki nem “igazi”. 

Egy nő számára, aki nyíltan transz - mindegy, hogy mások milyen gyakran nézik cisz nőnek, vagy, hogy gondolják-e róla, hogy vonzó - ritkaság az, hogy legyen az életében egy férfi, aki nyíltan vállalja, hogy szerelmes belé, aki nem érez zavarodottságot attól, hogy vágyik arra, hogy lássák őt az említett transz nővel együtt, aki büszkén áll mellette - a megbélyegzés és más emberek kíváncsiskodása és nem helyénvaló kérdései ellenére is. A kérdések, melyek Aaron szexualitásával kapcsolatosak, állandóak, és telítve vannak olyan feltételezésekkel, amelyeket ez az esszé még csak el sem tud kezdeni kicsomagolni, és egy olyan férfi számára, akiben kevesebb bizonyosság és biztonságérzet van önmagával kapcsolatban, problémát jelenthet elnavigálni ezek között a kérdések között, különösen akkor, ha a nőket, akikhez vonzódsz, ráadásul még szégyenteljesnek, nem egészen emberszerű tárgyaknak is észleled, amiket mindenáron titokban kell tartanod.

Fontos, hogy elkezdjük ténylegesen elfogadni a transz nőket akként, akik valójában: nőkként. Nem tárgyak vagyunk, amikkel titokban szexelni lehet, amiket el lehet hajítani és amiken nevetni lehet a rádióban vagy a pletyka blogoszférában. Megérdemeljük, hogy lássanak minket, és nem vagyunk mocskosak vagy szégyellnivalók. Amíg nem kezdjük el megvizsgálni azt, hogy miként törvénytelenítjük a transz nők identitását, testét és létezését, és miként bélyegezzük meg azokat a férfiakat, akik epekednek azért, hogy velünk legyenek, addig továbbra is marginalizálni fogjuk a nővéreinket azzal, hogy még távolabbra toljuk őket a társadalom által szentesített láthatatlanságban, otthagyva őket a sötétben, hogy védjék meg magukat, és olyan férfiakkal, akiknek nincsen tere ahhoz, hogy felfedezzék, meghatározzák és értékesként éljék meg a különböző nők iránti vonzódásukat.

Eredetileg megjelent: janetmock.com
Írta: Janet Mock