2013. szeptember 7., szombat

A Goldfrapp bemutatja nemi identitásról szóló rövidfilmjét

A brit zenekar hamarosan kiadja hatodik stúdióalbumát, Tales Of Us címmel.








Jóllehet a Goldfrappet eddig inkább az elektropopról és a csillogásról ismertük, de a zenekar tagjai egyben sokoldalú művészek is. A brit duó a nemi identitás kérdését feszegető videót mutatott be, amely kihagyhatatlan mindenki számára. Ahogy ők mondják: „ez a mi kis filmünk egy lányról, aki fiútestbe született”.

Az „Annabel” elgondolkoztató, gyengéd és bensőséges hangulatú kisfilm, amely egy vidéken élő gyerekről szól, aki egy női alakról álmodozik, rajzain is mindig ő szerepel. Az anya (szerepében Alison Goldfrapp) végül elfogadja gyermekét annak, aki lenni akar. A gyermeken ekkor euforikus boldogság lesz úrrá.

A dal alapjául Kathleen Winter „Annabel” című könyve szolgált, amely valójában egy interszexuális gyerekről szól. A regény elején fiúként megjelenő gyerek felfedezi magában a lányt, akit születésekor megtagadtak.

Amikor az írónő meghallotta a dalt, ezt mondta: „Rájöttem, hogy a művem már egy másik helyre került – minden zene részévé vált: kikerült a közösségi térbe, többé nem az én testem vagy írói elmém része. Mintha egy tojást adtam volna Alison Goldfrappnek, aki azt addig hordozta, míg megjelent rajta egy repedés, amelyen át kirepült a régóta vágyott, mindannyiunkban lakozó madár-lány, akinek szárnyai vannak és tud repülni.”

A hétperces videót Lisa Gunning rendezte, a teljes filmet még idén vetíteni kezdik a mozikban.

Az „Annabel” a Goldfrapp hatodik, Tales Of Us című stúdióalbumán található, várható megjelenési dátuma szeptember 9.

A videó itt tekinthető meg:



Írta: Joe Morgan
Eredetileg megjelent: Gaystarnews
Fordította: BBO