2013. augusztus 27., kedd

Chelsea Manning coming outja rávilágít a társadalmi transzfóbiára

A 25 éves Chelsea Manninget augusztus 21-én a katonai bíróság 35 év börtönre ítélte, amiért több mint 700 ezer titkos dokumentumot szivárogtatott ki a WikiLeaksnek. Manning ezzel a tettével súlyos emberi és nemzetközi humanitárius jogi visszaélések százait tárta fel. Míg őt kiemelten szigorú büntetéssel sújtják, a jogsértések elkövetőinek többségét, közöttük számos magas rangú hivatalnokot még csak kivizsgálásnak sem vetettek alá.

Manningnek nem csak a súlyos büntetéssel, illetve az általa nyilvánosságra hozott jogsértések eltussolásával ­kell szembenéznie, hanem a transznemű embereket sújtó előítéletekkel is.

"Életem új fejezetébe lépve azt akarom, hogy mindenki megismerje, aki igazából vagyok. A nevem Chelsea Manning. Nő vagyok. Annak alapján, ahogy érzem és ahogyan egész gyermekkoromtól fogva éreztem magam, szeretnék hormonterápiába kezdeni, amilyen hamar csak lehetséges. Remélem, hogy támogatni fognak az átmenetemben. Ezért azt is kérem, hogy mától kezdve az új nevemmel és nőként hivatkozzanak rám (kivéve a büntetés-végrehajtási intézménynek címzett hivatalos levelekben)."  (Manning nyilatkozata az ítéletet követő napon)

Manning ezzel újabb bátor dolgot tett. Felvállalta azt, amit ebben a társadalomban nagyon nehéz, és amiért még több támadás és diszkrimináció érheti. Felvállalta, hogy transznemű nő.

Persze ahogy erre számítani lehetett, rögtön elutasításokba ütközött. George Wright, a hadsereg szóvivője kijelentette, hogy Manning férfiként és nem nőként fogja letölteni büntetését, Manning átmenetével kapcsolatos kéréseiről pedig ugyan csak elutasítóan nyilatkozott. A médiumok pedig vagy hallgatnak, vagy ontják magukból a transzfób és ciszszexista megnyilvánulásokat és következetesen úgy hivatkoznak Manningre, ahogy azzal  a legkisebb mértékben sem tartják tiszteletben azt, hogy ő milyen neműként azonosítja magát.

Ha az emberi jogokra hivatkozva akarjuk igazolni, hogy Manningnek kijár az identitását illető tisztelet – még ha sokaknak idegenül hangzanak is ezek a gondolatok – egyszerű dolgunk van. Minden egyénnek joga van ahhoz, hogy önmaga határozhassa meg saját identitásait, és elvárhassa a társadalomtól, hogy mások azokat tiszteletben tartsák. Ebbe beletartozik az a jog is, hogy a társadalmi nemünket anélkül fejezhessük ki, hogy diszkriminációtól vagy erőszaktól kelljen tartanunk. Másrészt minden egyénnek kizárólagos joga van ahhoz, hogy a saját testével kapcsolatos döntéseket meghozza, továbbá semmilyen politikai, orvosi vagy vallási autoritás nem sértheti meg a testének integritását akarata ellenében, illetve nem akadályozhatja meg az arra vonatkozó döntéseit, hogy mit tesz vele. 

Akkor sem, ha az illető egy transz nő.

Egy olyan társadalomban, ahol tabuk övezik a nők azon személyes döntéseit, amely a szexuális és reprodukciós önrendelkezésükhöz kapcsolódnak, persze könnyű kétségbe vonni ezeket a jogokat. Ahogy azoknak a nőknek az esetében is, akik abortuszhoz akarnak jutni, a transznemű emberek teste is társadalmi hadszíntérré vált.

Chelsea Manning esete sok más kérdést is felvet. Erősen kétséges például, hogy börtönkörülmények között, ahol egyébként is könnyebben sérülnek a fogva tartottak emberi jogai, átmenete során megkapja-e mindazt az egészségügyi támogatást és a támadásoktól való védelmet, ami egy transz személyt megillet.

Manning esetében sokan megkérdőjelezték a nemrégiben felvállalt nemi identitását. De az igazság az, hogy mindenkinek a saját, elidegeníthetetlen joga meghatározni az identitásait, beleértve a nemi önazonosságát is. Ezt másnak nincs joga felülbírálni, legfeljebb viszonyulhat hozzá.

Ezen a ponton fontos, hogy magadba nézz. Még akkor is, ha ellenvetéseid vannak egy transznemű személy identitásával kapcsolatban, két dolgot tehetsz. 

Az egyik, hogy tiszteletben tartod őt és a döntéseit (egyben megadod neki azt a tiszteletet, hogy annak a nemnek megfelelően kezeled őt, aminek meghatározza magát), még akkor is, ha mást gondolsz ezekről a kérdésekről. A másik, hogy nem tartod tiszteletben ezt az embert, kétségbe vonod a döntéseit, és kétségbe vonod az ezzel kapcsolatos jogait.
Az egyik döntés arról szól, hogy tiszteletben akarsz tartani, hogy nem akarsz bántani, vagy kétségbe vonni másokat. A másik meg arról, hogy nem érdekel, hogy kinek vonod kétségbe a jogait és a legszemélyesebb döntéseit, hogy kit nyomsz el, és hogy mennyire élsz vissza a saját - tudtodon kívül - megszokott kiváltságos helyzeteddel.

A döntés a tiéd.


Írta: Kolett
Cikkünk eredetileg megjelent: Amnesty Blog